Madárpókok

Manapság már nem szokatlan, hogy ízeltlábúakat tartunk kisállatként, de a legjobban elterjedt potrohosok a madárpókok. Ez sok mindennek köszönhető, ebbe most nem mennék bele mélyebben. Azonban aki találkozott már velük, az könnyen megérti, hogy mi a titok nyitja. :)

Cyriocosmus elegans - a világ legkisebb pókja

Eddig körülbelül 900 fajuk lett azonosítva, és ez a szám csak emelkedni fog az idő múlásával.
De hogy az alapoknál kezdjem, és ne túl messziről: nyolc lábuk van, egy elő- és utótestük, továbbá egy pár érzékelő vagy tapogató láb, és egy pár méregkarom.
Igen, legújabb szőrös kis kedvencünk méreggel öli meg az áldozatát (egyik faj se veszélyes az emberi életre), amit a belefecskendezett anyag elkezd lebontani, majd ezt az energiaitalt szívják magukba önfenntartás céljából. Sarkítva valahogy úgy működnek, mint az előző posztban leírt harmatfüvek.

Akit ez a tény sem riasztott el a további olvasástól, leírnám, hogy miért jó tartani őket. Nem koszolnak össze semmit, ritkán igényelnek takarítást, kis teret foglalnak, gyönyörűek, és kevés pénzből is megoldható a fenntartásuk. Sőt, azt se fogják bánni - amennyiben biztosítva van számukra minden - , ha éppenséggel egyéb elfoglaltság miatt hanyagolnod kell őket egy-két napig! Méretük igen változatos, a 4-5 cm-től akár  25 cm feletti lábfesztávolsággal is találkozhatunk! Megjelenésükben is szó szerint sokszínűek; zöld, kék, sárga, narancssárga, rózsaszín, és még rengeteg más színnel is találkozhatunk nyolclábúinkon.

Életmódjuk szerint leginkább talajlakó, fán lakó, és üreglakó életmódot említhetünk, de vannak átmenetek, átfedések ezeken belül, felül is. Azt azonban tudni kell, hogy mindegyik fajnak megvannak a saját igényei, amiket célszerű és érdemes biztosítani, kezdve terráriumának az eredeti élőhelyéhez leginkább hasonlatossá tételével. Az se árthat, ha behelyezünk egy megfelelő méretű itatót, ezzel biztosítva a kellő nedvesség legalább egy részét.
Táplálékuk is egyszerűen beszerezhető a boltokban, mivel sáskát, szöcskét, csótányt, és egyéb ízeltlábúakat fogyasztanak leginkább. Ezeket a vállalkozóbb kedvűek akár otthon is tenyészthetik.
Persze a kép ennél árnyaltabb, több ezer oldalt is írhatnék ide, akkor is maradna még újdonság. A lényeg az, hogy némelyik fajt egyszerűbb, némelyiket nehezebb tartani, de bármelyiket is válasszuk, biztosan elégedettek lehetünk.

Mivel ezt amolyan kedvcsinálónak szántam, álljon itt két link, amikre kattintva bővebben is tudtok tájékozódni!
Arachnida fórum és Arachnoboards fórum (angol, de a képekért is megéri nézni).

Harmatfüvek - Drosera

Pár napja beszereztem egy harmatfüvet a Hortus Hungaricus-on, és úgy gondolom, megérdemelnek 15 perc hírnevet ezek a rendkívül érdekes, és változatos növények.

Az elnevezést a növény levelein napsütésben megcsillanó harmatszerű cseppek miatt kapta. Ezekkel a ragadós, átlátszó cseppekkel ejti csapdába, majd emészti meg a táplálékot, ami apró rovarokból áll. Igen, egy húsevőnövénnyel van dolgunk! :)

Több, mint száz fajtáról beszélhetünk, amiknek "karjai" az 1 centiméterestől, akár a lenyűgöző 3 méteres hosszig is nőhetnek (fánlakó fajok esetében). Viszonylag igénytelen növényekről van szó, de igénylik a fajuknak megfelelő tartást. Vannak télálló fajaik, de a legtöbb trópusi eredetű, így ezeket télen szobában is remekül lehet tartani.
Bármilyen furcsa is egy ilyen növény esetében, itt is találhatunk virágot, és az abból fejlődő gyümölcsöt. Ezt egy ágacska magasan eltartja a karoktól, valószínűleg azért, hogy a porzást végző rovarok könnyebben megtalálják. A gyümölcsben akár több ezer aprócska mag is lehet, tehát egy kevéske szerencsével egy egész erdőt, mezőt hozhatunk létre egyetlen tőből is! Ugorjunk azonban a táplálkozáshoz, mert bármilyen csodásan is festenek harmatfüveink, mégiscsak rovarevő mivoltuk miatt tartjuk őket.

A rovarokat egy édeskés, ragasztószerű anyag kiválasztásával csalogatja magához hősünk, majd ugyanezt a ragacsot felhasználva csapdába ejti őket. Ekkor, mint minden rendes harmatfű, elkezdi felpödörni a szóban forgó rovarokkal bővült levél-karokat, ezzel is még jobban beragasztva azokat. A mirigyek által kibocsátott emésztőenzimek segítségével elkezdődik a táplálék lebontása, és az így keletkező levest egy második mirigytípussal szívja fel.
Egyébként a karok záródása rendkívül gyors is lehet, a D. glanduligera tizedmásodpercek alatt végzi el a mozdulatsort. Persze itt nem beszélhetünk tényleges mozgásról, csupán a zsákmány érintése által kiváltott reakcióról.

Összefoglalásul pedig álljon itt egy kis gondozási segédletet. Azt azért mindenki vegye figyelembe, hogy mindegyik fajnak megvan a maga szükséglete, mint ahogy már a cikk elején is említettem! Itt most az országban legkönnyebben beszerezhető fajokkal kapcsolatosan osztanék meg pár alap gondolatot.

• Szeretik a napfényt, de közvetlenül ne tegyük ki őket erős sugárzásnak, mert megéghetnek (főleg nyáron). Inkább szűrt fényt alkalmazzunk!
• Szintén kedvelik a magas páratartalmat, amit legkönnyebben egy lezárható terrárium segítségével érhetünk el. Ezeket szépen be lehet rendezni, érdemes ebben tartani a növényt (vagy ha nincs, megteszi egy nagy befőttes üveg is).
• Csak desztillált vízzel, vagy tízperc után begyűjtött esővel öntözzük! Ez nagyon fontos, mert a csapvízben található ásványi anyagok hamar elpusztítják a harmatfüveket!
• Ne adjunk neki túl nagy táplálékot, mert az csak kiszabadul a csapdából, és akár kárt is tehet kedvencünkben!

Salar de Uyuni (Salar de Tupuna)

Ez a Bolíviában található természetes képződmény életre szóló élmény nyújt mindazoknak, kiknek sikerül eljutniuk ide. Sehol máshol nem találunk ehhez foghatót a bolygón. És hogy mi ez? Víz és sórétegek váltakozása!

Ez a "sólapka" hatalmas a maga tíz és félezer km^2-es kiterjedésével, és nem mellesleg a tengerszint felett háromezer-hatszáz méterre található. Hihetetlenül sík az egész, a teljes területén mindössze egyetlen méteres emelkedéssel. Egyébként pedig igen jó bányászati lehetőségeket rejt magában.

Egy irdatlan méretű sókészletről beszélhetünk, ami telített, vagy majdnem telített sós vizet rejt a kéreg alatt. Ezenfelül ez a víz nagyon gazdag lítiumban, becslések szerint a Föld készleteinek 50-70%-a található itt, és vár feldolgozásra. Mindemellett találhatunk itt magnéziumot, nátriumot, és káliumot is.

De persze minket a turisztikai szempontból érint leginkább a táj, így inkább arról írnék. Bármilyen kegyetlen körülmények is uralkodjanak itt, azért itt is megtalálhatóak az élet nyomai. Növényekkel leginkább kaktuszok formájában lehet találkozni, amik rendkívül lassan, évente egy cm-es ütemben nőnek. Az állatok oldalát pedig a novemberenként itt költő flamingók milliói képviselik, de megtalálható itt egy nyúlszerű rágcsáló, egy rókaféle és egyéb madárfajok.
A látvány pedig magáért beszél. A hatalmas sík miatt a távolságok megszűnni látszanak, és mikor a kérget víz borítja, megszűnik az ég és föld közötti határvonal! Egyébként aki egy kis történelem után sóvárog, az bizonyára ki tudja elégíteni az éhségét az itt található vonattemetővel. De szavak helyett álljanak itt képek, azok jobban szemléltetik mire gondolok!

Gömbhal - Takifugu rubripes

 A gömbhal, vagy más nevén fugu, a gasztronómiai világ orosz rulettje. Halálos mennyiségű tetrodoxin nevű mérget tartalmaz, amit rendkívül nehéz eltávolítani belőle. Ennek az anyagnak nincsen ellenszere, így akinek a szervezetébe jut, szinte biztos halállal néz szembe, ha csak nem jut kórházba. A hal legmérgezőbb, és egyben legfinomabb része - a máj - 1984-ben be lett tiltva, és ezt azóta se oldották fel!

A japánok már évszázadok óta fogyasztják ezt a különlegességet, aminek a legismertebb alanya a címben is szereplő faj. Több, mint 2300 éves szemétgödrökben is találtak fugu csontokat!
Ebből kifolyólag ez a hal lett a japán ételkultúra egyik zászlóshajója, amit szinte mindenki ismer.

A gömbhal mérgét egy bizonyos baktériumfaj fogyasztásával szerzi, amire természetesen ő maga immunis. Manapság már tenyésztenek biztonságos, azaz méregtelen változatokat is. Ezt úgy érik el, hogy egyszerűen nem engedik enni a halakat a baktériumból.

Fugu-séf azonban így sem lehet bárkiből. Több éves intenzív tréning után egy írásbeli teszt, fajfelismerési teszt, és a vizsga végén a szakácsnak meg kell ennie a maga által elkészített ételt, így elnyerve az engedélyt. Ezzel sikerült igencsak leszorítani a mérgezéses eseteket, amikből csupán 6% jár halállal. Ezek nagy része pedig halászokkal történik, akik maguk készítik el a kifogott példányokat.

Aki úgy érzi, hogy ezek után is mindenképpen ki szeretné próbálni ezt a finomságot, annak sajnos nincs rá lehetősége kicsiny hazánkban, mivel az Unió teljes területén be van tiltva a forgalmazás. Az egyébként már 4000 Ft-tól is beszerezhető halért ki kell utazni Japánba, vagy az Egyesült Államokba.

Utagawa Hiroshige festménye

A Scoville-skála

A Scoville-skála arra szolgál, hogy megállapítsuk az egyes paprikafajták csípősségét. Az egységek száma megmutatja, hogy egy-egy paprikában mennyi kapszaicin, azaz a csípősséget okozó vegyület található. A módszer a következő: a kapszaicin olaj alkoholos kivonatát cukros vízhez adják, és addig hígítják az oldatot, amíg a csípősség már nem érezhető.

Egyébként Wilbur Scoville amerikai patikus találta fel a módszert még 1912-ben, és azóta is ez van használatban. Ez szerintem elég jól mutatja, hogy mennyire bevált.
A skála jelenleg 16 millió egységig terjed, ami a tiszta kapszaicint jelzi. A magyar zöld paprika 500-1,500, a jalapeno 2,500-8,000, a vörös savina habanero 350,000-580,000 egység között mozog. A legerősebb paprikák pedig az 1 millió egységet is meghaladják, ami azt jelenti, hogy több, mint egymillió alkalommal kell hígítani az oldatot! A jelenlegi csúcstartó pedig a Trinidadi Skorpió Hóhér T paprika, a maga 1,463,700 egységével.

Az ilyen csípős paprikákkal már óvatosan kell bánni, mert szembe kerülve akár vakságot is okozhatnak, és mindenképpen javasolt kesztyűben feldolgozni őket! Gyerekek kezébe pedig még véletlen sem szabad kerülniük!